Közlemények, felhívások
Az Együtt 2014 a március 15-i megmozdulásokkal kapcsolatban egyeztetésekbe kezd
2013.02.192013.02.19.
A mai napon az Együtt 2014 nevében Kónya Péter, a Szolidaritás Mozgalom, az Együtt 2014 egyik alapítószervezetének elnöke egyeztetést kezdeményez a demokratikus ellenzéki pártok között a március 15-i nemzeti ünnep rendezvényének előkészítése ügyében.
Mára már a politikai paletta szinte minden szereplője egyetért abban, hogy az ellenzéki oldal összefogása, közös gondolkodása, közös akaratnyilvánítása elengedhetetlen a korszakváltásban. Ebben a munkában a politikai pártoknak éppen úgy részt kell venniük, mint a civil szervezeteknek.
Ezen meggondolásból, az Együtt 2014 választói mozgalom azzal a felhívással él a demokratikus ellenzéki pártok felé, hogy teremtsék meg annak lehetőségét, hogy 2013. március 15-én – saját megemlékezésüket követően - közösen, a pártokhoz nem kötődő demokratákkal, civil szervezetekkel, számukra is elfogadható módon és formában együttesen is hitet tehessünk a kormányváltás és a korszakváltás szükségessége mellett.
Budapest, 2013. február 19.
Együtt 2014 Választói Mozgalom
Vissza a többi hírhez




